Projektek

OLIMEDIA verseny - 2016

 

Németet tanultok és szívesen foglalkoznátok egy érdekes és aktuális témával?

 

Akkor az OLIMEDIA nektek való!

 

Idei témánk a hevesen vitatott a migráció és integráció. A jelentkezőink német nyelvű szövegeket kapnak, német, osztrák és svájci szerzők tollából, melyek az idegekkel és menekültekkel való kapcsolatteremtést vitatják meg.

 

Az OLIMA Színjátszóversenyt az Osztrák Kulturális Fórum támogatja.

 

A résztvevők korosztálya: 12-18 éves korig


Egy kiválasztott történet alapján készítsetek egy 5-10 perces filmet, vagy prezentációt, amelyben más tényeket, illetve saját gondolataitokat, véleményeteket is bemutatjátok.

A megvalósított forgatókönyvet, a technikai megvalósítást, a téma tartalmi feldolgozását, a nyelvi megfogalmazást és a megformálást egyaránt díjazzuk.


A díjkiosztó ünnepség 2016 június 3-án lesz az Osztrák Intézetben, melyre a győztes filmek készítői között egy közönségdíjat is kisorsolunk, a lájkok és pozitív kommentek alapján.


Jelentkezés: A felelős tanárokat arra kérjük, hogy csoportjukat 2016 március 11-ig jelentkeztessék nálunk az office@oei.hu e-mail címre küldött üzenettel.


Sok sikert kívánunk a felkészüléshez!

Korábbi projektek

 

  • Kreatív szövegíró pályázat
  • OLIMA színjátszó verseny